Kulacsba rejtett barista

Kulacsba rejtett barista

Kulacsba rejtett barista

szórakozás

2 perc

A LifeFuels okoskulacs külön ízkapszulák segítségével bármikor vitamin- és tápanyagdús italokat keverhet ki tulajdonosának.

A LifeFuels hasonlóan működik, mint sok kávégép, amelyekbe különböző ízesítésben előre lehet venni kapszulákat, és ezek felhasználásával gyorsan elkészülhet az ital – olvasható a HVG Tech rovatában.

Ugyanezt próbálja ez a fejlesztés is megvalósítani egy kulacs segítségével, ami két szempontból is jó ötlet: egyrészt bárhová magával viheti a szerkezetet, másrészt pedig okostelefonnal könnyedén irányítható.

Ahogy a termékvideón is látható, csak a megfelelő kapszulák, egy kis víz és a telefon kell a működéséhez. Reggel például kiválaszthatja azt az italt, amelyben benne vannak a megfelelő vitaminok és ásványi anyagok, munka közben pedig például egy frissítő teát is kérhet.

Ehhez csak meg kell nyitni a szolgáltatás alkalmazását, majd kiválasztani, hogy milyen kapszulával dobja fel a kulacsba öntött vizet. A Bluetooth-kapcsolattal működő kulacson van egy apró kijelző, azon lehet ellenőrizni, hogy éppen milyen ital van benne.