Lebegő hangfal az okosotthonokba

Lebegő hangfal az okosotthonokba

Lebegő hangfal az okosotthonokba

szórakozás

2 perc

A Spaco hangszórócsalád sok helyet nem foglal el a lakásban, de a hangzással jelentősen ki tudja tölteni a rendelkezésére álló teret.

A 199 dolláros (átszámítva körülbelül 60 ezer forintos) ár ráadásul abszolút megfizethetőnek számít egy ilyen szintű rendszer esetében, a hangvezérléssel irányítható készlet ugyanis egyesíti a kiváló hangzást az intelligens technológiával, így az otthoni zenehallgatás élménye új szintre emelhető.

A hangvezérlés még zajos helyzetben is működik, az irányítás pedig egyszerű vezényszavakkal történik, ráadásul a Spaco az idő előrehaladtával képes megtanulni tulajdonosa zenei ízlését, és a korábbi beállítások alapján egyre okosabbá válik, így ezáltal is szabályozza saját működését.

Ez a hangszóró olvas a gondolataiban

A hangszórók dizájnosak, a cég szerint minőségi anyagokból készültek és 720 fokos hangzást biztosítanak. Ezt egyfajta „lebegő" megoldással érték el, hiszen a hangot felerősítő alkatrészek nem érintkeznek más felületekkel, így kiszűrhetővé válnak a torzítást okozó rezgések.

A Spaco egyben kommunikációs eszköz is, mely képes csatlakozni a különféle okostelefonokhoz, segítségével tulajdonosa igény szerint társaloghat családtagjaival, ismerőseivel, legyenek bárhol a világban. Sőt, a kapcsolódó applikáción keresztül a barátok Spaco hangszórója is irányítható.

A készülék további funkciói:

 – WiFi-jelerősítő: segítségével a hálózat a ház nehezebben elérhető részeire is kiterjed;

 – intelligens világítás: az aktuális hangulatnak megfelelő fényeket, színeket vetít a falra;

 – lebegtető töltés: az eszköz töltés közben is ugyanúgy működik, így a zene egy pillanatra sem áll le;

 – többszobás funkció: igény szerint ugyanaz a zene hallgatható az egész lakásban vagy helyiségenként más és más.

Forrás: ValueWalk