Smart School: itt az újabb okostanterem Magyarországon

Smart School: itt az újabb okostanterem Magyarországon

Smart School: itt az újabb okostanterem Magyarországon

szórakozás

2 perc

Digitális osztályteremmel várják a tanulókat az MTVA megújult rádió- és tévétörténeti kiállítóhelyén. A Samsung egy éven belül már a harmadik SMART Schoolt adta át idehaza.

A speciális tanteremben a diákok és tanárok munkáját táblagépek és interaktív tábla is segíti. A mintaórákon általános- és középiskolás tanulók korcsoportonként eltérő témákat dolgoznak majd fel, és a hagyományos iskolai oktatástól eltérően interaktív, élményekkel teli körülmények között tanulhatnak magyart és történelmet. A tervek szerint a digitális osztályteremben szakköri foglalkozásokat, illetve felnőttképzéseket is tartanak majd.

A tanterem kialakítása mellett a közel 400 négyzetmétert felölelő rádió- és tévétörténeti kiállítóhely is teljesen megújult. Az interaktív kiállításon táblagépeken, játékos feladatokon és különleges AR (augmented reality – kiterjesztett valóság) megoldásokon keresztül elevenedik meg  a magyar rádiózás és televíziózás története.  

Magyarországon az első Smart School Jászfényszarun nyílt meg 2014 elején, a következő okostantermet pedig a jászberényi gimnáziumban alakították ki.

A multinacionális vállalat 2013-ban indította el Smart School programját az Európai Unió tagállamaiban, amelynek keretében a legmodernebb információs és kommunikációs technológiákkal segíti a diákok oktatását. A tanórákhoz speciális oktatási anyagokat összeállító Turcsányi-Szabó Márta, az ELTE egyetemi docense a tavalyi évben több nemzetközi elismerésben részesült.

M2M a tantermekben

Az M2M- és IoT-technológia terjedése az oktatási rendszer szempontjából is számos lehetőséget rejt magában világszerte. Például a machine-to-machine technológia és az okosmérés (smart metering) hozzájárulhat az energiaköltségek csökkentéséhez, amely az alacsony költségvetésű intézményeknél igen nagy jelentőséggel bíró kérdéskör. Az új eszközök és a trendi kütyük egyéni szinten is javíthatják az iskolai munka hatékonyságát. Számos gyártó lát komoly növekedési potenciált az oktatásban, az Apple például külön oktatási osztályt működtet, amely az iPad-et egy mindentudó tankönyvvé kívánja alakítani.