Újabb okosóra luxuskivitelben

Újabb okosóra luxuskivitelben

Újabb okosóra luxuskivitelben

szórakozás

1 perc

Manapság már nem az a jellemző, hogy egy csatlakoztatott óra csak bumfordi és négyszögletes, vagy kizárólag sima szürke és fekete színű lehet.

Kifejezetten finom kivitelezésű modellek is akadnak, a HP például Isaac Mizrahi amerikai dizájnerrel dolgozott együtt, és közösen szép csendben megalkották a Swarovski kristályokkal kirakott női luxusdarabot.

Elegáns okosóra hölgyeknek

A 249 dollárért elérhető óra többféle színű bőrszíjjal kapható és a hagyományos időmérő funkciókon túl megjeleníti a felhasználó okostelefonjára érkezett értesítéseket, valamint aktivitásmérőkkel is rendelkezik. A Fossil nyomdokain járva a gyártó úgy nyilatkozott, az új női karórával valójában divatos külsőbe rejtették az intelligens funkciókat.

A számlap elsőre hagyományos, analóg darabnak tűnik, azonban valójában egy diszkrét OLED kijelzőt rejt magában, mely képes a különféle értesítések, például a hívások, az üzenetek és a naptárbejegyzések megjelenítésére. Fontos hozzátenni, hogy az okosfunkciókon túl az óra minden más alkatrésze megegyezik a hagyományos darabokéval.

Az eszköz Bluetooth-on keresztül csatlakozik Android és iOS operációs rendszerű készülékekhez egyaránt, 30 méteres mélységig vízálló és akkumulátora állítólag akár öt napon keresztül is bírja töltés nélkül. Ezen felül közvetlen hozzáférést biztosít a tervező Twitter fiókjához, így viselője akkor is láthatja Isaac Mizrahi bejegyzéseit, ha egyébként nem követi azokat.

A HP-nak egyébként van már két intelligens karórája – név szerint a Movado Bold Motion és a Titan Juxt –, de ez az első olyan darab, amelyet kifejezetten női vásárlók számára alkottak meg.

Forrás: The Next Digit