A gépek is vigyáznak az egészségünkre

A gépek is vigyáznak az egészségünkre

A gépek is vigyáznak az egészségünkre

M2M Zóna.fm

16 perc

A machine-to-machine megoldásai az orvosoknak és a pácienseknek is számtalan területen segíthetnek, amivel mindkét félnek időt takarítanak meg, hatékonyabbá – és a rendszeres mérésekkel – sokkal követhetőbbé tehetik a gyógyítást.

A teljes adást itt hallgathatja meg:

Az elektronikus egészségügy, az „eHealth” fogalma a kétezres évek elején tört be a köztudatba. Tágabb értelemben ide sorolhatunk minden olyan típusú informatikai támogatást, ami az egészségügyhöz tartozik, vagyis az adatgyűjtést, adatfeldolgozást és -megosztást, illetve a különböző egészségügyi tudástranszferek megvalósítását is – derül ki Kozlovszky Miklós definíciójából, aki az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karának egyetemi docenseként, a Biotech Tudásközpont igazgatójaként maga is sokat foglalkozik ezzel a témával.

A méréseket összegyűjthetik és továbbíthatják számítógéppel vagy a ma már egyre népszerűbb „mHealth” módszerrel, vagyis mobil eszközökkel (okostelefonokkal, mobil adatkommunikációs egységekkel). Az utóbbiak erőssége, hogy a mérés kevésbé van helyhez kötve.

Kiknek hasznos ez igazán?

Röviden: mindenkinek, de kiemelten segíthet az M2M-technológia az idősgondozásban, a krónikus betegeknél és azoknál, akik otthoni ápolásra szorulnak.

A különböző egészségügyi színvonallal és sajátságokkal rendelkező országok más és más előnyeit használják ki a technológiának. Van, ahol az erőforráshiányt (például szakképzett humán erőforrások, berendezések hiánya) vagy a nagyobb távolságokat kompenzálják, és van, ahol a magasabb szintű ellátási, pontosabb monitorozási lehetőségeiből adódó előnyöket használják ki.

A távoli páciens-monitorozással olyan adatok folyamatos mérésére és a központba való beküldésére van lehetőség, mint például a vérnyomás, pulzus, EKG vagy a vércukorszint. De vannak már olyan innovatív megoldások, amelyek vészhelyzet esetén automatikusan jeleznek a családtagoknak vagy az orvosnak, ilyenek például a pánikgombos megoldások vagy a Manchesteri Egyetem nyomásérzékeny intelligens szőnyege.

A gépek közötti kommunikáció a sportban is egyre több helyen bukkan fel okoskarkötők, intelligens sportruházat, okosszemüveg vagy éppen szenzorral felszerelt teniszütő formájában. De az M2M az extrém vagy veszélyes körülmények között dolgozó emberek – például tűzoltók – esetében is segíthet, és biztonságosabbá teheti a munkájukat.

Milyen jövő vár az egészségügyre, és milyen területeken jelennek meg az M2M-rendszerek? A szakértő ezekre is kitért a Gazdasági Rádió M2M Zóna műsorában.