Hazánkban is forgalmaznak minőség munkavédelmi öltözékeket és kiegészítőket: a Netpolc kínálatában a Cerva márka termékei pont ilyenek, melyek kiemelkedő és megbízható nívót képviselnek. A cég által gyártott eszközök mindegyike a körültekintő alapanyag kiválasztásának és az igényekhez igazodó tervezésnek az eredménye, így bizton mondhatjuk, hogy komfortos és biztonságos megoldást kínálnak a dolgozók számára.
A beltéri és kültéri munkavégzés során eltérő igények merülnek fel a munkatársak részéről. A jogszabályi előírások számos szakma esetében meghatározzák a munkavédelmi ruházat kialakítását, így többek között a felsőruházaton lévő jól láthatósági jegyeket vagy a lábbelik esetében a fizikai vagy kémiai behatások elleni védelmet.
Az öltözékek alapanyaga jól szellőző, mindemellett strapabíró szövetből kell, hogy készüljön, hiszen az egész nap viselt ruhadarabokba könnyen beleizzadhatnak a kollégák, ami miatt teljesítményük is csökkenhet. A háton csorgó vagy a szembe kerülő verejték akadályozhatja a produktivitást.
A munkavédelmi lábbelik esetén számos kritériumnak kell megfelelni. Alapvető, hogy a dolgozó lábméretéhez passzoljon, emellett pedig az ergonomikus kialakításra is ügyelnünk kell. A hosszú távon nem megfelelő cipő viselése miatt ugyanis gerinc- és tartásproblémák alakulhatnak ki a dolgozóknál. A rossz minőségű, műanyag, szellőzés nélküli cipők és bakancsok egészségtelen környezetet teremtenek, így a lábon különféle bőrbetegségek alakulhatnak ki.
A munkavédelmi lábbeliknek nemcsak a külső behatásoktól kell megvédeniük kollégáinkat, hanem az esetleges egészségkárosodásoktól is. Rendkívül fontos a boka jó tartásának biztosítása, illetve a csúszásmentes talp, hiszen nagyon gyakori, hogy a kifolyó folyadékok miatt keletkezik baleset.
A kiegészítők terén szintén fontos, hogy azok minőségi alapanyagokból készüljenek, mert ezzel a tartósságot is nagyban növelhetjük. A szem- és arcvédelem egyes szakmákban kiemelt figyelmet kap, hiszen a balesetek nagy százaléka szemsérülés, mely megelőzhető egy príma védőfelszerelés használatával. A munkatársak hajlamosak elhagyni az egyéni védőeszközök használatát, ha azt nem tartják elég hatékonynak vagy kényelmetlen ezeket hordani, így a munkáltatónak nagy hangsúlyt kell fektetni a márkás, minőségi eszközök beszerzésére.
A vállalkozások külső megítéléséhez is nagyban hozzájárulhat, ha a kollégák színvonalas ruházatot viselnek, így a megrendelők, ügyfelek is nagyobb bizalommal választják a jól öltözött, minőségi munkavédelmi ruhát viselő kollégákkal dolgozó céget.