Önmagukat vezetik Hollandiába a kamionok

Önmagukat vezetik Hollandiába a kamionok

Önmagukat vezetik Hollandiába a kamionok

logisztika

3 perc

Az európai kamionkonvojos verseny részeként három önvezető Actros szerelvényt indít útnak kedden a Mercedes-Benz, a járművek virtuálisan összekapcsolva szelik át Németországot.

A Stuttgartból Rotterdamba tartó konvoj wifi-kapcsolaton keresztül kommunikál majd egymással, a követési távolságot pedig Highway Pilot Connect asszisztens segítségével tartják fent – számolt be róla a HVG.

Az önvezető konvoj előnye, hogy a járművek sokkal rövidebb követési távolságot tudnak tartani, így folyamatosan egymás szélárnyékában haladhatnak, ezáltal akár tíz százalékkal csökkentve a fogyasztást.

Természetesen az új fejlesztés nem veszi teljesen át a sofőrök munkáját: a fülkékben ugyanúgy ott ül egy emberi vezető is, és a technológia csak az autópályán engedi egyfajta robotpilóta bekapcsolását. Ilyenkor – ahogy a tesztpályán készült videóban is látható – a járművek automatikusan, konvojban képesek fékezni (a sofőr nélkül), de ha valamilyen emberi beavatkozásra van szükség, arra erőteljes hangjelzéssel hívja fel a rendszer a figyelmet.