Betörnek az otthonokba a hangvezérelt okoskészülékek

Betörnek az otthonokba a hangvezérelt okoskészülékek

Betörnek az otthonokba a hangvezérelt okoskészülékek

még több m2m

2 perc

A szeptember elején megrendezett, berlini IFA elektronikai vásáron több mint 1800 kiállító mutatta be termékeit, az expón a legújabb 8K-s felbontású tévétől kezdve a házirobotokig minden jelen volt. Ami közös bennük, hogy a legtöbb készülék hangvezérelt digitális asszisztenssel irányítható, vagy „életre kel”, és akár önállóan is működik.

Már nem a jövőben játszódik a jelenet, amikor egy fárasztó nap végén a sztori főszereplője éhesen fejezi be a munkát, majd a telefonjához nyúl. Az okostelefonos applikáció feldob egy receptet – természetesen diétásat, hiszen az illető okosórája jelzi, hogy tulajdonosa aznap nem mozgott eleget.

A hűtőszekrénybe épített kamera ellenőrzi az otthon lévő hozzávalókat, a hiányzókról bevásárló listát készít, amelyet elküld az autó navigációs rendszerére. Eközben az okosjármű megkereste a bolthoz vezető leggyorsabb útvonalat. Vásárlás közben a fridzsider már az ideális hőmérsékletre állította magát, a sütő pedig előmelegített, hogy hazaérkezés után az étel azonnal belekerülhessen. Másnap reggel pedig, ha az okosóra úgy látja, hogy viselője aznap nem aludt eleget, akkor a szokásosnál erősebb frissítő készítésére utasítja az intelligens kávégépet.

A csatlakoztatott világ megérkezett

Mindez kísértetiesen hangzik, de ez már a jelen – legalábbis így látja a Siemens, amely a berlini kiállításon a „Connected World” jegyében prezentálta legújabb fejlesztéseit. Legyen szó sütőről, mosógépről vagy hűtőszekrényről, a legújabb generáció mindegyikből internethez kapcsolódik, ráadásul okostelefonról vagy hangutasítással irányítható.

Roland Hagenbucher, a háztartási gépeket gyártó részleg ügyvezetője úgy véli, az ilyen és ehhez hasonló változások elkerülhetetlenek. „Lassan természetessé válik, hogy az eszközöket a hangunkkal irányítjuk. Nem véletlen, hogy a Siemens több céggel is együttműködik az ehhez szükséges technológia fejlesztésében” – tette hozzá.

Egyre több otthonban vannak jelen

Az otthoni okoskészülékeket a nyílt platformon alapuló digitális asszisztensek, mint az Amazon Echo vagy a Google Home kontrollálják. Ezekből egyre több található a háztartásokban: egyedül Németországban már 8,7 millió ember használja őket. És ahogy a a Bitkom német IT-lobbicég és a Deloitte tanácsadó vállalat felméréséből kiderül, ez a szám gyorsan növekszik.

Ezt erősíti meg Christoph Meineke is a Bitkomtól, aki már látja maga előtt az új, multimilliárd eurós piacot. Immár a drága zenei rendszereket gyártó cégek, mint a HarmanKardon vagy a Bang & Olufsen sem vonhatják ki magukat a fejlődés alól, és kénytelenek tudomást venni a digitális asszisztensekről. A napokban befejeződött vásáron találkozhattak az érdeklődők a dán cég Google Home-mal integrált, öt mikrofonnal felszerelt Beosound Edge hangszórójával is, mely nemcsak zenét sugároz, hanem egyben az okosotthon központi egységeként (hub) is funkcionál.

A cikk második részét itt találja.

Forrás: