Iskolai dolgozat okosan: mi tud az intelligens asszisztens?
Iskolai dolgozat okosan: mi tud az intelligens oktatási asszisztens?
2021. október 07.
2021-ben a Redmenta Nonprofit Kft. nyerte meg a Vodafone Digitális Díjat a Digitális Oktatás kategóriában. Fejlesztésük egy olyan webes felület, amely lehetővé teszi a személyre szabott, önmagukat javító feladatlapok készítését, ezzel jelentősen megkönnyíti és gyorsabbá teszi az oktatók munkáját.
A teljes adást itt hallgathatja meg:
„A Redmenta egy feladatlapkészítő alkalmazás, amelyet többnyire dolgozatírásra, házi feladatok összeállítására és gyakorlásra használnak a pedagógusok, de ezen kívül országos tanulmányi versenyeket is rendeznek az oldalunkon. Az oktatásnak az egyik legfontosabb területe a tudásfelmérés és az ehhez igazított gyakoroltatás, szerintem ez az, amiben a Redmenta kifejezetten jó tud lenni” – mondta az IoT Zóna műsorában a vállalkozás ügyvezetője.
„Elmondhatom, hogy cégünk története eddig kalandos volt. Nyolc éve kezdtük el az alkalmazást fejleszteni. Akkor azt gondoltuk, hogy van egy briliáns ötletünk, és ebből holnap már milliárdosok leszünk. Természetesen nem így történt” – utalt a kezdeti nehézségekre Visy Zoltán. Ugyanakkor a kitartó munkának köszönhetően a digitális feladatlapkészítő növekvő népszerűsége már a járvány előtt is látszódott, mivel a tanárok elkezdték egymásnak ajánlani a programot.
A pandémia előtt 250 ezer regisztrált felhasználójuk volt, ami azt jelentette, hogy naponta nagyjából 4-5 ezer dolgozatot és házi feladatot írtak a felületükön keresztül a magyar diákok. Majd az online oktatásra való hirtelen átállás miatt tavaly tavasszal ők is megtapasztalták a korábban elképzelhetetlen, exponenciális növekedést.
A váratlan helyzetet több segítő tényezőnek köszönhetően jól tudták kezelni. A munkájukat támogatta például, hogy dinamikusan tudták a szerverkapacitásukat növelni, és a korábbi csapattagok közül is voltak, akik visszajöttek hozzájuk, így komolyabb leállások nélkül át tudtak állni a tömeges használatra.
A fejlesztési munkáik során szem előtt kell tartaniuk, hogy bár a felhasználóiknak a 90 százaléka diák, de a pedagógusok jelentik a folyamat kezdőpontját, így az ő technológiai ismereteiket kell alapul venni. „Van egy olyan angol kifejezés, hogy ’most advanced, yet acceptable’, ami annyit jelent, hogy a legfejlettebb, de mégis használható, elfogadható. Ez egy izgalmas szemlélet, mert kijelöli számunkra azt a szűk keresztmetszetet, amiben folyamatosan hozzá kell tennünk valami újat a rendszerhez, oly módon, hogy az hasznos legyen, és ne legyen teljesen elrugaszkodott a felhasználóktól” – fejtette ki a szakember.
Az interjúban arról is szó volt, hogy bár a fiatalok többsége komfortosan mozog az online térben, és magabiztosan nyomkodja a telefonját, de azért az ő digitális alapismereteikben is vannak hiányosságok és fejlesztésre szoruló területek. Idetartozik például az online regisztrációk önálló intézése vagy a biztonságos jelszavak használata, de a diákok esetében is kiemelten fontos lenne, hogy a rájuk zúduló internetes hírtömegben és a közösségi oldalakon meg tudják különböztetni a hiteles és hiteltelen információkat.
További részletekért hallgassa meg a Trend FM műsorát!