A Vodafone 5G demóval mutatta be a jövőt

A Vodafone 5G demóval mutatta be a jövőt

A Vodafone 5G demóval mutatta be a jövőt az 5G Koalíció tisztújításán

közszolgáltatás

2 perc

Megtartotta negyedik tisztújító plenáris ülését a Digitális Jólét Program (DJP) által kezdeményezett szervezet. A Vodafone Magyarország vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettesét és igazgatóságának alelnökét ismét a szervezet elnökségi tagjává választották.

Két éve alakult meg az 5G Koalíció szakmai és érdekképviseleti szervezetek, egyetemek és tudományos műhelyek részvételével. Célja, hogy Magyarország az ötödik generációs fejlesztések egyik európai központjává váljon, hiszen a kereskedelmi 5G hálózatok megjelenése számos olyan lehetőséget fog nyújtani, ami jelentősen javítja az életminőséget, és további digitalizációra sarkallja az ipart.

A Vodafone Magyarország alapító tagként csatlakozott a szervezethez, amelynek idei tisztújító ülését követően Budai J. Gergő vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettest ismét az elnökség tagjává választották.

A távközlési cég a konferencia résztvevői számára a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszékével együttműködésben demonstrálta az 5G technológia egyik legfontosabb jövőbeli felhasználási módját.

Egy szimulátorszékből irányítható élethű, kicsinyített Audi Q7 autómodell segítségével lehetett kipróbálni a távvezérlésű gépjármű-irányítás élményét. Az autóra szerelt kamera képe VR szemüvegen keresztül jutott el a vezetőhöz, így az valós időben követhette a kocsi mozgását, amely az 5G alacsony késleltetésének köszönhetően azonnal reagált minden parancsra.

Az ötödik generációs hálózat által biztosított rendkívül alacsony késleltetés, valamint az akár 1Gbps-t meghaladó adatátviteli sebesség azonban nem csak a távvezérlés működtetéséhez lesz kulcsfontosságú. Az 5G kapcsolat ezen tulajdonságai megteremtik az olyan, azonnali adatátvitelt igénylő fejlesztések, mint az önvezető és összekapcsolt járművek, okosváros-fejlesztések vagy a távdiagnosztika, és akár a távolról elvégzett orvosi beavatkozások infrastrukturális hátterét is.

„Május végén avattuk fel Budapest első állandó, élő 5G bázisállomását székházunk tetején, és még idén jelentős számú új, állandó 5G állomást telepítünk Budapest központjában. Ez hatalmas mérföldkő a telekommunikációs szektor történetében, hiszen ezzel Magyarországon hamarosan kezdetét veszi az 5G korszak. A Vodafone célja, hogy az egész társadalom számára mielőbb elérhetővé tegye a legújabb generációs technológiát, és még idén elindítsa kereskedelmi 5G szolgáltatását, hozzájárulva a digitális szakadék csökkentéséhez és a digitális jövő építéséhez” – összegezte Budai J. Gergő.

A telekommunikációs szolgáltató május végén IX. kerületi székházának tetején már második 5G bázisállomását avatta fel, hiszen ezt megelőzően a szolgáltató a Zala ZONE Járműipari Tesztpálya ünnepélyes megnyitója alkalmából a tesztpályán indította el első állandó 5G bázisállomását. Magyarországon jelenleg a Vodafone az egyetlen olyan mobilszolgáltató, amely saját frekvenciát használó 5G bázisállomásokkal rendelkezik.