A Dolgok Internete és a közösségi média

A Dolgok Internete és a közösségi média

A Dolgok Internete és a közösségi média

még több m2m

3 perc

Az emberek manapság olyan sok időt töltenek a Facebookon vagy a Twitteren, hogy az új okoseszközök fejlesztőinek is érdemes ezt figyelembe venni: az üzenetküldő appok nemcsak fontos adatforrások, hanem új vezérlőfelületek is lehetnek.

Cikkünk előző részében megvizsgáltuk, milyen új üzleti modellek alakultak ki a Dolgok Internetének térhódításával, illetve, hogy mi is mindebben az okostelefonok szerepe, most pedig a közösségi médiát nézzük meg közelebbről az Internet of Things szemszögéből.

Túl sok a zaj?

A közösségi média és az IoT összehangolása nem egyszerű feladat, hiszen túl sok az oldal, a tevékenység és a létrehozandó kapcsolat. Ugyanakkor a legtöbb szakember abban egyetért, hogy a Dolgok Internete igenis igényli a közösségi médiát.

Ehhez a kulcsot az integráció jelentheti. Kezdetnek érdemes olyan platformokat választani, melyek képesek eltérő modellek, minták és végpontok kezelésére – ilyen például a Facebook által felvásárolt mobil programozói felület és felhőszolgáltatás, a Parse.

Továbbá érdemes összpontosítani az üzenetküldő applikációkra is, hiszen a felhasználók ezeket használják legtöbbet telefonjaikon, így nem csupán központi kommunikációs felületként szolgálnak, hanem az okoskészülék vezérlő interfészeként is. Erre jó példa a Facebook új chatbot funkciója, melynek segítségével a Messengeren keresztül akár repjegy is foglalható egy rövid üzenet elküldésével, vagy az LG HomeChat is kiemelhető, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználó SMS-ben beszélgessen a háztartási gépekkel.

Még „nagyobb” adat

Ha előreszaladunk az időben 2020-ig, akkor a várakozások alapján már mindenhol intelligens szenzorok találhatóak: otthon, a munkahelyen, a ruhákban és még az autóban is. Így nem kérdés, hogy a Dolgok Internete jelentheti az új szolgáltatások hajtóerejét. Ahhoz hasonló változást vetít ez előre, mint ami a „mobil kapcsolódási” forradalom közepette született közösségi megoldásoknál, így például az Uber és az Airbnb esetében történt.

Nagy Adat = Nagy Érték?

A jövőben a vállalatok jelentős része a Big Datától is függ majd, a nagy mennyiségű adatokhoz pedig a közösségi média is elképesztő információözönnel járul hozzá. Mindenki lájkol, bejelentkezik, státuszt frissít, ezek az interakciók pedig a Big Data fontos pontjai lesznek, hiszen rengeteget elárulnak a felhasználók szokásairól. Több más nagyvállalat mellett a Twitter, a Google és a Facebook már megtalálta a módját, hogy miként transzformálja a felhasználói adatokat dollármilliárdokat hozó üzleti vállalkozásokká.

A jövőben az okoseszközök segítségével nyert egészségügyi adatok és a közösségi médián keresztül „megszerzett” információk egyesítése jelentheti a siker kulcsát a többi között a biztosítási, banki, az egészségügyi és a kereskedelmi szektor számára egyaránt – tette hozzá összefoglalójában a WT Vox.

A közösségi média már készen áll

A Facebook például tovább terjesztené hatáskörét egy „új fejlesztői közösség” létrehozására. De nemcsak az „óriásokat” foglalkoztatja az összekapcsolt világ kérdése, a Temboo nevű New York-i startup például olyan szolgáltatással rukkolt elő, mely egyszerű programozói felületet hoz létre IoT-eszközöknek, így azok csatlakozhatnak a Facebookhoz, a Twitterhez, a Twiliohoz, az AWS-hez, a Salesforce, a Google-höz és még sok más oldalhoz.

De a példák között megemlíthető a Life360 elnevezésű alkalmazás, amely segít nyomon követni a családtagokat, valamint üzenetek küldését is lehetővé teszi. Mindez szintén a Dolgok Internetének új szegmensét jelenti. A cég ráadásul olyan, intelligens otthoni fejlesztésekkel foglalkozó vállalatokkal is együttműködik, mint a Nest vagy a Duchossois Group, illetve olyan autóóriásokkal, mint a BMW és a Ford.