iBubble – Drón a víz alatt
iBubble – Drón a víz alatt
2016. május 04.
A ma népszerű drónok többnyire csak a levegőből képesek korábban nem látott felvételeket készíteni, de az utóbbi időkben megjelentek a búvárokat követő víz alatti változatok is.
Az iBubble azáltal lett igazán egyedi, hogy olyan víz alatti lokalizáló technológiával szerelték fel, melynek segítségével képes követni az irányítószerkezetet viselő felhasználót.
A készülék a követő manőveren túl számos egyéb funkcióval is rendelkezik. Képes nagy köröket tenni tulajdonosa körül, a kameramozgást pedig a drónhoz párosítható karkötővel kezelheti a felhasználó, de ezzel indíthatja el és állíthatja le a felvételeket, illetve vissza is hívhatja magához a készüléket.
De nem csak búvárok használhatják az eszközt, hiszen a 100 méter hosszú vezeték csatlakoztatásával hajóról vagy akár a szárazföldről irányítva bárki betekinthet a víz alatti világba. Ez egyben azt is jelenti, hogy a követő funkció mellett manuálisan is kezelhető a búvárdrón.
A képek minőségéért a legújabb generációs GoPro Hero felel, ráadásul kamerastabilizátorral is felszerelték, így az áramlatok, hirtelen mozgások sem rontanak a felvételek minőségén. Ezen felül két darab 1000 lumenes lámpa is segíti a minőségi képek és videók elkészítését.
A nyolc propellerrel ellátott drón tehát hatékony mozgásra képes a víz alatt és magabiztosan kikerüli a környezeti akadályokat is. A mindössze 5 kilogrammos szerkezet maximum 60 méter mélységig képes lemerülni a víz alá, és 1 méter/szekundumos sebességgel tud haladni. Átlagos használat esetén egyórás működést tesz lehetővé a beépített akkumulátor.
A kapcsolódó applikációt iOS- és Android-alapú készülékekre is lehet telepíteni, ezen keresztül vezeték nélküli, valós idejű streaminget készíthetnek a felhasználók, így a mobil kijelzőjén „élő adásban” betekintést nyerhetnek a víz alatti világba.
A fejlesztői csapat az Indiegogón vágott bele a közösségi gyűjtésbe, és az eddigi adatok alapján igen sikeresnek tűnik a projekt: még több mint két van hátra a kampány zárásáig, de már megközelítették a kitűzött 75 ezer dolláros cél dupláját.
További cikkek a témában
