Törnek előre az okos fül- és fejhallgatók

Törnek előre az okos fül- és fejhallgatók

Néhány éven belül a fül- és fejhallgatók uralhatják a viselhető eszközök piacát

szórakozás

2 perc

A Gartner piackutató cég előrejelzése szerint idén globális szinten 179 millió viselhető okoskészüléket adnak el. Jövőre ez a szám 225 millióra, míg 2022-re 453 millióra emelkedhet.

Ezek nagy része jelenleg okosóra, de a cég szerint 2022-re a fej- és fülhallgatók átveszik a vezetést. Olyan márkák, mint például az Apple AirPods, a Samsung IconX és a Plantronics BackBeat FIT fogják adni az összes eladott viselhető kiegészítő harminc százalékát.

Az előretörést az indokolhatja, hogy ezeknek az eszközöknek a tudása messze túlnyúlik majd a kommunikáción és a szórakoztatáson. A fej- és fülhallgatók jelenleg is sok területen használhatók: idetartoznak például a fitneszedzői feladatok, a kommunikáció, a szórakoztatás vagy egészségügyi területen a hallókészülékként való használat is.

A fülön viselt készülékek következő generációi képesek lesznek arra, hogy miközben virtuális asszisztensként működnek, más feladatokat is ellássanak. Használójuk például kérdéseket tehet fel, vagy kihangosítva, utasításokat kaphat rajtuk keresztül. Hosszabb távon ezek az eszközök csökkenthetik a mobiltelefonok használatát, mivel sok feladatot átvehetnek a jövőben.

Ne feledkezzük meg az AR és VR szemüvegekről sem

Az immerzív, fejre illeszthető kijelzők (HMD, head-mounted display) leginkább a virtuális valóság (VR) és a kiterjesztett valóság (AR) látványát ígérik. Széles körben való elterjedésüket azonban több tényező is behatárolja: a többi között az elérhetőségük, áruk, ergonómiájuk és a kinézetük.

A kiterjesztett valóságra (AR) építő kijelzők az üzleti szférában is egyre inkább keresettek, legyen szó tréningről vagy a gyártósor ilyen formán való feltérképezéséről. A VR-headsetet leggyakrabban szórakozásra és játékra használják tulajdonosaik. Komoly szakadék van azonban az ilyen eszközökkel kapcsolatos elvárások és aközött, hogy azok valójában mire képesek.

Ez a szakadék a jövőben eltűnhet, a bekövetkező változásnak azonban szó szerint ára van. Főleg a technológiai igény miatt ugyanis a HMD-k átlagos eladási ára a következő négy évben majdnem ötödével (19,2%) emelkedhet – vetítette előre a Gartner.

Forrás: