Mesterséges intelligenciába fektet a Cisco
Mesterséges intelligenciába fektet a Cisco
2017. május 19.
A vállalat nemrég bejelentette, hogy felvásárolja a MindMeld startupot 125 millió amerikai dollárért. A 2011-ben alapított cég elsősorban felhőalapú társalgási felületek fejlesztésével foglalkozik.
A MindMeld eredetileg olyan iPad applikációt tervezett, amely beleolvas a felhasználó beszélgetéseibe, és releváns, a szövegre vonatkozó információkat ajánl fel. Azóta a fejlesztők kibővítették a szoftvert, így az már nyelvtani elemzésre, érvelésre és nyelvgenerálásra is alkalmas. A startup korábban 15,4 millió dollárt gyűjtött össze kockázati tőkefinanszírozásban az IDG Ventures, a GV, a Greylock Partners, a Bessemer Venture Partners és az Intel Capital révén.
A társalgásra képes mesterséges intelligencia (MI) egyre fontosabb szerephez jut a fejlesztések sorában. A Samsung tavaly például körülbelül 215 millió dollárt fizetett a Viv vállalatért, azzal a céllal, hogy áttelepítse azt a Bixby-be, a saját virtuális asszisztensébe. A MindMeld különlegessége, hogy lehetővé teszi a MI-re épülő társalgási felület kialakítását egészen az alapoktól, erre pedig az Amazonon, az Apple-ön és a Google-ön kívül nem sokan képesek.
A Cisco az utóbbi időben több céget is megvásárolt, például az év elején az AppDynamics vállalkozást vette meg 3,7 milliárd amerikai dollárért. Úgy tűnik, hogy a vállalat a hardvergyártó és hálózatkezelő múltja mellett szoftvercégként is szeretné magát definiálni.
Ha valóban ráerősítenek a szoftverfejlesztésre, akkor a mesterséges intelligencia elengedhetetlen alapkompetencia lesz a jövőbeli termékekhez. A Cisco nyilatkozata szerint a MindMeld átalakul a vállalat úgynevezett „kognitív együttműködés” csapatává. Az elnevezés egyébként az IBM fejlesztőcsapatát idézi, melynek legnagyobb eredménye a világszerte ismert Watson mesterséges intelligenciával ellátott rendszer.
Forrás: TechCrunch
További cikkek a témában
