A Google és Amazon uralja az okoshangszórók piacát

A Google és Amazon uralja az okoshangszórók piacát

A Google és az Amazon uralja az okoshangszórók piacát

szórakozás

2 perc

Meglehet, hogy az Amazon Echo Dotja volt a legkelendőbb a júliusi Amazon Prime Day-en, ami talán a Black Friday utáni legnagyobb online „diszkontvásár”. De összességében a Google Home Minijéből fogy a legtöbb világszerte – állítja a Strategy Analytics elemzése.

Eszerint a földkerekségen minden öt eladásból egyszer a Google mini okoshangszóróját választották 2018 második negyedévében. Így hajszállal, de megelőzték az Amazon Echo Dot eladásait. Míg a Google termékét 2,3 millióan, addig a Dot-ot „csak” 2,2 millióan vásárolták meg.

A két óriáscég közösen csaknem a globális szállítások 38%-át fedik le. További érdekesség, hogy öt értékesítésből négy Google vagy Amazon fejlesztés. A vizsgált negyedévben összesen 11,7 millió ilyen „okosbeszélő” talált gazdára.

A dobogó harmadik fokára az Amazon Echo állhatott fel 1,4 millió darabbal. Tőlük jóval leszakadva, 800 ezer darabos értékesítéssel áll a negyedik helyen az Alibaba Tmall Genie eszköze, a Google Home pedig gyakorlatilag hasonló számot produkálva futott be ötödiknek. Az Apple HomePod-ja ugyan nem tagja a vezető ötösfogatnak, de azért kihasítottak 6%-ot a globális tortából.

Az ő esetükben meg kell említenünk, hogy ez a 6 százalék csak az eladások mennyiségére vonatkozik. Ugyanis a HomePod igazi prémium termék, és lényegesen magasabb ára miatt a globális összbevételből sokkal nagyobb a részesedése. A Home Mini és az Echo Dot a bevételek terén 17-17%-ot ért el, az Apple HomePod sem maradt le sokkal a maga 16 százalékával. Fontos kiemelni, hogy a 200 dollárnál értékesebb eszközök piacát vizsgálva a HomePod viszi el a pálmát, és bevételi aránya eléri a bűvös 70%-ot.

Robbanásszerű a bővülés

A Strategy Analytics elemzése szerint a piac még mindig növekvő periódusban van, ami annak is köszönhető, hogy hamarosan új szereplők próbálnak szerencsét, ami alaposan felforgathatja a jelenlegi erőviszonyokat.

„A smart speaker készülékek száma világszerte jelentősen növekedett az elmúlt 12 hónapban. Újabb közismert márkák, úgymint a Samsung és a Bose pedig nemrég jelentek meg az első modelljükkel, ami szintén tovább növeli a piac sokszínűségét” – fejtegette David Mercer, az elemzőcég alelnöke.

Forrás: