A Byton és a Mercedes újdonságai a CES 2019-en

A Byton és a Mercedes újdonságai a CES 2019-en

A Byton és a Mercedes újdonságai a CES 2019-en

autó

2 perc

Ahogy az borítékolható volt, több gyártó is a Las Vegas-i világkiállításon mutatja be innovációit.

A prémium kategóriás elektromos autókat gyártó Byton a tavalyi CES-en debütált, és idén is ott a helye Las Vegasban, hogy lerántsa a leplet immár gyártásra kész megoldásairól. A hatalmas, a műszerfal teljes szélességében húzódó érintőképernyőjét már korábban is láthatta a nagyérdemű, most viszont testközelből is megtekinthető a kormánykerék felületén található változat is.

Mindkét darab a kínai cég high-tech gyártási módszereinek megfelelően, a Blackberryvel közösen készül. A 49 hüvelyk (több mint 124 centiméter!) átmérőjű és 9,8 hüvelyk (kb. 25 centiméter) magas kijelző gyakorlatilag a teljes műszerfalat elfoglalja. Ami a nagy újdonság, hogy a felhasználói felület (user interface   UI) gyakorlatilag „kiterjesztésre” került, és a többféle vezérlési lehetőség a „megosztott élményt” erősíti. Példál az érintés- és gesztusalapú vezérlésnek köszönhetően „párbeszédet” lehet folytatni a gépjárművel, ami a hangutasításokra is reagál.

Első a biztonság

Habár a Byton alapvetően az érintőképernyőkre fókuszál, ennek ellenére fizikai gombok is találhatók a kormányon. Így a sofőr azonnal elérhet bizonyos funkciókat, és nem kell a menürendszerben keresgélnie, mint például a Tesla Model 3 esetében. A kormány alatti légzsák pedig a biztonság növelését szolgálja.

2018-ban egyébként a vállalat a BMV korábbi alelnökével, Carsten Breitfelddel közösen mutatta be SUV (utcai terepjáró) modelljéhez kapcsolódó elképzeléseit. Azóta is a prémium kategóriás autógyártásra fókuszálnak, amihez induló összegként több mint 500 millió dollárt fektettek be. 

A tervek szerint a gyártó modelljei Kínában már az idei évben elérhetők lesznek. Az Amerikai Egyesült Államokban történő bevezetést 2020 közepére tervezik.

Mercedes-Benz

A Mercedes eddig fokozatos csepegtette az új CLA osztállyal kapcsolatos információkat. Az autógyártó eddig két bemutató videót jelentett meg, amelyekből az jól látszik, hogy a gépjármű homlokfelülete az elődökhöz hasonlóan továbbra is áramvonalas szerkezetű lesz. Ez a kupé jellegű kialakítás egyben azt is jelenti, hogy a hátsó tér a szokásosnál kisebb.

A belső tér nagy változásokon esett át, még magasabb minőségű anyagokból készült, és a gyártó legújabb, MBUX elnevezésű információs- és szórakoztató rendszerét építették be. Ez az „okos” megoldás olyan fejlesztéseket foglal magában, mint például a mesterséges intelligencia alapú, hangutasításokra is reagáló digitális asszisztens.

Forrás: