A viselhető technológia evolúciója
A viselhető technológia evolúciója
2016. január 19.
Bár akadnak olyanok, akik a viselhető eszközök körülötti hype leáldozását jósolják, de a CES 2016 elektronikai vásár alapján még korai lenne temetni ezeket az eszközöket.
A viselhető technológia (wearables) fő sodra az utóbbi években leginkább az eleinte nagyobb, aztán egyre kisebb okosórákat, valamint az inkább prototípus státuszban lévő Google Glass-t jelentette. Mára ez a közösségi forrásgyűjtő oldalaknak (Kickstarter, Indiegogo) és a különböző hardveres startupoknak köszönhetően jelentősen megváltozott, de egy olyan nagy világkiállításon is, mint a Las Vegas-i CES is tömegesen jelentkeznek a gyártók viselhető, vezeték nélkül kommunikáló eszközökkel.
Érdemes a Doppler Lab okosfülhallgatójával kezdeni, mellyel viselője egészen új módon érzékelheti az őt körülvevő világot, pontosabban annak hangjait. A fülhallgató ugyanis nemcsak a telefonja vagy zenelejátszója hangjait tudja lejátszani, hanem beépített mikrofonokkal a környezeti hangokat is megszűri vagy bizonyos esetekben felerősíti. Így nem probléma, ha például egy hangoskodó utas ül ön mellett a repülőn, de egy koncerten is felerősítheti ezzel az eszközzel a vokált, vagy akár nyugodt körülmények között költheti el a vacsoráját egy étteremben.
Szintén említésre méltó az Avegant Glyph „személyi színház” (bevezető ára 599 dollár, normál ára pedig 699 dollár lesz), mely első ránézésre egy régi, robosztus fejhallgatóra hasonlít, azonban a széles pánt egy beépített, szemüvegre emlékeztető képernyőt hordoz magában.
Ha bármikor vágyik egy kis magányra, és egyedül filmezne vagy játszana, elég csak lehúznia a kijelzőt az orra elé, és kizárhatja a külvilágot. Az már persze más kérdés, hogy a környezete mit szól mindehhez, de valószínűleg a hosszú repülőutakon inkább irigykedni fognak.
Az intelligens szemüvegek telítetlen piacára pedig az Osterhout Design Group szemüvege érkezett, mely a korábbi 2750 dollárba kerülő R-7 modellnél várhatóan jelentősen olcsóbb lesz.
Az eszköz előnye, hogy nem szükséges párosítani más készülékkel, beépített hardveren keresztül tudja mutatni viselőjének a „hagyományos” tartalmakat, de képes a divatos Augmented Reality (kiterjesztett valóság – AR) funkciókat is ellátni. Egyelőre még csak főleg üzleti területeken veszik hasznát, de némi szoftveres kiterjesztéssel akár a hétköznapok részévé is válhat majd.
Forrás: Gizmag