Új távlatokat nyit a közlekedésben az MI technológia
Új távlatokat nyit a közlekedésben a mesterséges intelligencia
2020. szeptember 28.
Magyarország mesterséges intelligencia stratégiája kiemelten kezeli a közlekedés fejlesztésének kérdését, ennek értelmében célja, hogy hazánk a mesterséges intelligencia (MI) közlekedési iparágban történő felhasználása terén az innováció formálójává és nemzetközi pilot területévé váljon – emelte ki Palkovics László.
Az innovációs és technológiai miniszter hozzátette: a tervezett intézkedések között szerepel – a tömegközlekedési fejlesztések mellett – a forgalomirányítás és közlekedésszervezés hatékonyabbá tétele, illetve a digitális infrastruktúra építése.
A miniszter szerint az MI technológia széles körű bevezetése olyan nagy kihívást jelentő, átfogó fejlesztési programokat jelent, amelyek az MI technológia felhasználásával értéket teremtenek az állampolgárok számára. Ezen transzformatív programok megvalósítása egyrészt az érintett ágazat alapos átalakulását, másrészt a széles társadalom mindennapos MI felhasználását célozzák.
A cél egy olyan támogató környezet kialakítása a szabályozás, K+F+I és infrastruktúra területek együttes fejlesztésével, amely lehetővé teszi az önvezető ökoszisztéma különböző szakágainak együttes fejlődését. Ez a közlekedés területén a MI alapú automatikus forgalomszabályozást bevezetését, a városi tömegközlekedési hálózatok és járatok optimalizálását, az utasforgalom számlálását, valamint az okosparkolási rendszerek fejlesztését foglalja magában.
A stratégia ezen túlmenően foglalkozik a közlekedésszervezési és közlekedésrendészeti szakpolitikai célkitűzések végrehajtásának kialakításával és az önvezető járművek V2V (gépjárművek közötti) kommunikációjának javításával, amelynek köszönhetően biztonságosabbá válhat az autonóm közlekedés.
A mesterséges intelligencia használatával a jövőben a hazai nagyvárosokban a képalapú forgalomirányítási technológiák és hozzájuk tartozó kamerarendszerek kiépítésével és a feldolgozott információk alapján megvalósulhat a valós idejű forgalomirányítási tevékenység – összegezte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
A tömegközlekedésben a valós idejű forgalmi adatok alapján a menetrend tartására optimalizált flottakezelési megoldások bevezetésére lesz lehetőség. A felhasználók számára a valós idejű járműkövetés egy applikációs felületen keresztül válhat elérhetővé, amely dinamikusan, a forgalmi helyzet figyelemmel kísérésével előre jelzi a várható érkezési időt. A digitális infrastruktúrát az autópályák mentén wifi-alapú és 5G mobilhálózaton keresztül kommunikáló jármű és infrastruktúra adatközvetítéshez telepített szenzorok biztosítják majd.
A kitűzött célok megvalósításában kulcsfontosságú szerepet játszik a ZalaZone Járműipari Tesztpálya, amely a világon elsőként nemcsak a hagyományos tesztelési követelményeknek felel meg, hanem már a tervezésénél figyelembe vették a hálózatba kapcsolt és automatizált járművek tesztelési és validációs igényeit. A létesítmény valósághű városi környezetet biztosít az 5G hálózat funkcióinak demonstrálására. Kiemelkedő értéket képvisel továbbá az a tudásközpont, amely magyarországi egyetemek kompetenciáit csatornázza egy helyre, és kínál széles körű szolgáltatás-portfóliót a tesztpályát igénybe vevők számára.