A régi lakások is egyre könnyebben felokosíthatóak

A régi lakások is egyre könnyebben felokosíthatóak

Ingatlanpiac és technológia: a régi lakások is egyre könnyebben felokosíthatóak

energia

2 perc

A magyar tulajdonú OOT Technologies Kft. által fejlesztett és piacra dobott okosotthon-központ lehetővé teszi, hogy bárki biztonságosabbá, kényelmesebbé és takarékosabbá tehesse otthonát.

Az OOTT Hub fejlesztésében, gyártásában, tervezésében és formatervezésében hazai szakemberek vettek részt, a finanszírozásba pedig beszállt a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő, az MFB Csoport tagja.

„Az okos forradalom jó dolog, de nem segít túl sok emberen, ha a meglévő lakásokat csak falfúrással, véséssel, átalakítással – vagyis nagy felfordulással és még nagyobb költséggel – lehet automatizálni. Mi is régebbi lakásban lakunk, erre kerestünk megoldást” – magyarázza a fejlesztés hátterét az OOTT egyik alapítója.

„Társammal, Burányi Róberttel olyan eszközt képzeltünk el, majd hoztunk létre, ami mindenki számára használható, azoknak is, akik régebbi lakásban, házban laknak, vagy akiknek már régebbről van elektromos kapunyitójuk, légkondijuk vagy épp motoros redőnyük. A kihívás az volt, hogy kitaláljunk egy olyan szisztémát, ami képes a létező lakásokat automatizálni, és a korábbi ’buta’ eszközöket is munkára bírni” – tette hozzá Rónai Balázs.

Mire jó egy okos otthon? Egyáltalán mitől okos?

Az intelligens ingatlanoknak három fontos jellemzőjük van:

Biztonság

A lakásba, házba, nyaralóba számtalan szenzor és elzáró telepíthető. Mire jók ezek? Ha például valamilyen meghibásodás miatt a mosógépből folyni kezd a víz, akkor elárasztja a lakást, esetleg még az alsó szomszédot is. Egy utólag is beszerelhető okosmegoldással viszont a szenzor érzékeli, ha víz folyik ott, ahol annak nincs helye, a rendszer pedig képes elzárni a víz utánpótlását a fővezetéken. Erről a tulajdonosok valós időben értesítést kapnak a telefonjukra.

Mindez természetesen nemcsak a mosógépnél lehet így, hanem bármilyen vizes eszköznél, nyitva maradt csapnál is. Emellett a piacon számtalan szenzor létezik – tűz, szénmonoxid, mozgás, nyitás, hőmérséklet –, amelyek mind biztonságosabbá tehetik az otthonokat.

Kényelem

Távoli irányítással például bárhonnan szabályozhatja a tulajdonos a fűtést vagy a hűtést: le is kapcsolhatja, módosíthatja a hőfokot, de beállíthatja azt is, hogy hazaérkezésre legyen megfelelő a hőmérséklet.

Az IoT-rendszerrel számtalan forgatókönyv beállítható, például „csokorba köthető”, hogy mi történjen, amikor hazaér a tulajdonos délután. Nyíljon a kapu, redőnyök gördüljenek fel, induljon zene, napnyugta után pedig kapcsolódjanak fel a megadott fényforrások? – ez csak egyetlen gombnyomás vagy szó a fejlesztés mobilapplikációjában.

Takarékosság

Az automatizálás olyan problémákra is megoldást nyújt, mint például az égve hagyott lámpák vagy a sötét kapubejárók. De össze lehet kapcsolni a kerti világítást a kapunyitóval is, így egy intelligens rendszerben csak napnyugta és napkelte között kapcsolódnak fel a fények.