CES 2022: a technológia újdonságai egy hibrid világban
CES 2022: a technológia újdonságai egy hibrid világban
2022. február 04.
A koronavírus-járvány miatt tavaly online tartották meg, idén viszont ismét személyesen is részt lehetett venni a világ legnagyobb technológiai seregszemléjén Las Vegasban. Ettől függetlenül messze nem volt olyan hangulata és volumene az idei show-nak, mint a pandémia előtt: volt olyan cég, amely csak óriási QR-kódokat küldött a helyszínre.
A teljes adást itt hallgathatja meg:
A rendezvényen szerzett tapasztalatairól, a legígéretesebb fejlesztésekről, újdonságokról a HVG Tech rovat vezetőjét kérdeztük.
Balogh Csaba elmondta, az idei szakkiállítás valójában inkább egy hidrid rendezvény volt. Ugyanakkor a teljes képhez hozzátartozik, hogy sokáig úgy tűnt, 2022-ben már hagyományos formában rendezik meg az eseményt. A bizonytalan járványhelyzet miatt sokan csak egy hónappal előtte mondták le a részvételt, ami a látogatói számokon is meglátszott. Míg korábban akár 180 ezren is részt vettek a CES-en, addig idén ez a szám csak 40 ezer körül mozgott.
A hibrid rendezés miatt a kiállítók megjelenése is igen változatos volt. Előfordult, hogy egyes vállalatok a lemondás ellenére mégis jelen voltak valamilyen formában. De arra is volt példa, hogy egy cég a nagy előadását lefújta, a helyszíni standját azonban fenntartotta.
„Amikor beütött a koronavírus-járvány, akkor nagyon sokan úgy gondolták, hogy mindent el lehet online is intézni. Azóta viszont mindenki belátta, hogy ez koránt sincs minden területen így. A helyszínen lévő kiállítók viszont kifejezetten örültek annak, hogy személyesen találkozhattak az újságírókkal. A gyártók többsége pedig igyekezett olyan termékeket vinni a CES-re, amelyeket korábban még nem – vagy legalábbis nem ennyi ember előtt – mutatott be. Aki részt vett az eseményen, annak viszonylag könnyű volt kitűnnie, és nagyobb médiatérhez jutott, mint az egyébként jellemző” – tette hozzá.
Covid és tech
„Az idei CES-re jellemző volt, hogy aki csak tudott, próbált rájátszani a járványra, a koronavírus miatt megváltozott életvitelünkre. Jó példa erre az az otthoni levegőminőség-vizsgáló készülék, amely a szálló por mellett a radont is képes kimutatni. Ennek bemutatásánál a szén-dioxid-szint vizsgálatát emelték ki. Hangsúlyozva, hogy ebből következtetni lehet a levegő elhasználtságára, vagyis arra, hogy mikor kell szellőztetni, ami a járvány idején kiemelten fontos” – foglalta össze az újságíró.
A Samsung például a kiállításon mutatta be a The Freestyle nevű készülékét, amely egy, akár több mint 250 centiméteres képátlójú tévé helyettesítésére is alkalmas, hordozható projektor. A 830 grammos eszköz leginkább egy apró csillagászati távcsőre emlékeztet és számos célra használható. Tehát nem csak 'tévézni' lehet vele, hanem például a legkisebbeknek játékpályát lehet varázsolni a konyhaasztalra, vagy kempingezéskor, a sátor falára is lehet vele vetíteni.
A rovatvezető a kisebb cégek fejlesztései közül pedig az Essence MyShield 5G-s, mozgásérzékelős riasztóberendezést emelte ki. A készülék az esetleges betörés észlelésekor okostelefonon keresztül is figyelmeztetheti a felhasználót. Továbbá kétoldalú kommunikációt is lehetővé tesz, hogy a tulajdonos távozásra szólíthassa fel a besurranó tolvajt. Különlegessége, hogy képes – egészségre ártalmatlan – füsttel beteríteni a szobát, a fejlesztők reményei szerint ezzel késztetve menekülésre a betolakodót.
Az érdekességek közül megemlíthető a Pozio Cradle Block vezeték nélküli töltője is, amely blokkolja a telefon mikrofonját, megelőzve ezzel az esetleges lehallgatást. Alapvetően nem a szándékos lehallgatásokról van szó, hanem arról, hogy a különféle hangasszisztenseknek a hangutasítások végrehajtása miatt muszáj figyelniük a környezetükre. Ez az eszköz nem csatlakozik az internetre, tehát semmilyen formában nem tud adatot továbbítani. Egyetlen hangparancsot viszont ismer, amivel 30 másodpercre feloldja a blokkolást, ha a felhasználó mégis akarna valamilyen hangutasítást adni a telefonjának – részletezte Balogh Csaba.
Indul a metaverzum-őrület
Ma már egyre inkább az látható, hogy az évekkel ezelőtti bizonytalanság után az okosszemüvegeknek igenis van jövője. A metavezum-őrület is új lökést adhat a fejlesztésnek. Jelenleg az intelligens szemüvegek kétféle változatáról beszélhetünk. „A virtuális valósághoz használható szemüveggel csak azt látjuk, ami elénk van vetítve. Vannak viszont professzionális felhasználásra alkalmas, kiterjesztett valóság szemüvegek. Ezek akár a munkahelyeken is használhatók például plusz képernyőként. Így az irodai dolgozó két hagyományos monitoron dolgozhat, mellette viszont az okosszemüveggel további képernyőket is kivetíthet maga elé” – fejtette ki az újságíró.
Ezzel együtt úgy véli, hogy a kényelmet még megtalálniuk a gyártóknak. Mivel a Google Glass kudarcos kezdete, majd későbbi, vállalati használatra való átpozicionálása óta eltelt jó pár év, és a mostani okosszemüvegek már komfortosabban használhatók. A legnagyobb kérdés jelenleg az akkumulátor, hogy egy feltöltéssel mennyi ideig is használható az eszköz, hiszen fontos, hogy ne kelljen, mondjuk, óránként cserélgetni azt.
A HVG munkatársa a koronavírus kapcsán azt is megemlítette, hogy az online vásárlással kapcsolatos, már korábban is meglévő trend csak fokozódott. Ennek köszönhetően – az adott készülék méretétől függően – ma már kis túlzással minden megrendelhető magyarországi kiszállítással is. Korábban viszont ez kevésbé volt jellemző. Főleg a kisebb gyártók esetén, amelyek sokszor még nem tudtak nyilatkozni a CES-en például az európai terjeszkedést illetően. A teljes interjút itt hallgathatja meg.