GSM-R: így „beszélgetnek” a vonatok
GSM-R: így „beszélgetnek” a vonatok
2016. május 23.
Egy európai uniós direktíva értelmében minden tagállamnak külön GSM-hálózatot kell kiépítenie kifejezetten a vasúti közlekedés biztosítására. A magyarországi fejlesztés első szakasza várhatóan hónapokon belül elkészülhet.
A teljes adást itt hallgathatja meg:
Az M2M Zóna műsorában dr. Maros Dóra, az Óbudai Egyetem Híradástechnikai Intézetének docense a többi között beszélt a tesztelés alatt álló GSM-R hálózatról, a működési elvekről és a fejlesztés előnyeiről.
A mobilkommunikáció „dinoszaurusza”
Így is szokták nevezni a „jó öreg” GSM vagy más néven 2G-hálózatokat, amelyek bár jóval kisebb adatforgalom kezelésére képesek, de még mindig megbízhatóak és megállják a helyüket.
Maros Dóra az interjúban elmondta: fontos különbséget tenni a publikus és a zárt célú rendszerek között. Az előbbiek a telekommunikációs szolgáltatók által biztosított hálózatok, amelyek bármely felhasználó számára elérhetőek, és a telefonhívásokat, valamint a mobilinternetezést szolgálják ki, a zárt megoldásokat pedig általában egy iparágon belül, speciális célokra alkalmazzák.
GSM-R (Global System for Mobile Communications): GSM 900 technológián alapuló, kifejezetten vasúti felhasználásra szánt fejlesztés.Az utóbbiak esetében kevesebb adatforgalom biztosítása szükséges, hiszen ezeket a rendszereket nem terheli minden egyes felhasználó, és jól kontrollálható a rajta lévő eszközök száma is.
Nagyobb biztonság, kevesebb várakozás
A GSM-R bevezetése elsősorban a vasúti dolgozók számára hoz nagyobb változásokat, de az utasok is több előnyét megtapasztalhatják majd a beruházásnak.
Az Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszer (ETCS – European Train Control System) szigorú szabványokkal rendelkezik, és jelenleg 13 országban használják. Ha napjainkban egy vonat Magyarországról Ausztriába közlekedik, akkor a határon a legtöbb esetben ki kell cserélni a mozdonyt egy olyan szerelvényre, amely megfelelő fedélzeti rádióval és antennával rendelkezik. Mindez azt is jelenti, hogy amennyiben Magyarországon is üzemelni fog ilyen hálózat, akkor a határon való várakozási idő is csökkenhet – részletezte az egyetemi docens.
A fejlesztés további előnye, hogy nagyobb megbízhatósággal rendelkezik. Például a sínek mentén elhelyezett biztosítóberendezések analóg kommunikációjához képest a digitális megoldás gyorsabb, ami növeli a biztonságot, és csökkentheti a berendezések meghibásodása miatti késések idejét.
Az interjúban a vasúti fejlesztések mellett szó esett a 4G- és 5G-hálózatokról, valamint az önvezető autókról is. A Trend FM műsorát itt hallgathatja meg: