Jön az Apple Watch kínai klónja?

Kapcsolódó cikkek

Jön az Apple Watch kínai klónja?

Jön az Apple Watch kínai klónja?

szórakozás

1 perc

Az Oppo Watch órát március 6-án az Oppo Find X2 esemény keretében mutatja be a cég. A viselhető eszköz kinézetében – egyes beszámolók szerint – kifejezetten az Apple ikonikus kiegészítőjét idézi.

Sok információt, köztük a készülék árát vagy funkcióit, sem tette nyilvánossá a kínai vállalat. Néhány dologban azért már találgatásokba bocsátkoznak a tech oldalak, a viselhető kiegészítőről valószínűleg lehet majd hívásokat fogadni és indítani. Sőt, a róla készült fotón úgy látszik, lesz rajta egy, a hívónak szóló üzenet küldését lehetővé tévő opció, ha a tulajdonos éppen nem tudja felvenni a telefont.

Bár az óratest formája nagyon hasonló az almás cég készülékéhez, de például hiányzik róla az Apple Watch digitális navigáló gombja, a Digital Crown. Ehelyett a más Wear OS eszközökön gyakori második, nagyobb gomb szolgál erre a célra. Az Oppo készüléke kék színben is kapható majd, ami az Apple-nél nem elérhető, valamint a szíjak is különböznek.

A cég már kevésbé volt titokzatos, amikor az eseményről beszámoló Tweetjében a dizájn részleteiről ejtett szót. Hivatalos közleményében Brian Shen elnökhelyettese például említést tesz a hajlított képernyőről és a 3D üvegről.

A globális marketingért is felelős vezető január végén a Weibo kínai közösségi portálon osztott meg egy képet, amelyen jobban látszik, hogy a második gomb mellett egy mikrofon, illetve a főgombon egy érdekes zöld vonal is található. A február 28-án kiszivárgott, szintén a Weibo-n megosztott kép melletti poszt szerint az Oppo Watch Android rendszerrel működik, így valószínűsíthetően fut rajta a Google Wear OS is.

Forrás: