Érdemes résen lenni, hiszen jelentős üzleti előnyökre tehet szert a cégük, ha időben felismerik az okosrendszerekben rejlő lehetőségeket.
Stratégiai partnerséget kötött az Óbudai Egyetem és az SAP. A többi között innovációs projektek is indulhatnak a big data, a mobilitás, a felhő és a dolgok internete területén.
Úgy tűnhet, hogy az előállítás teljesen Ázsiába tolódott, az új találmányok pedig mintha csak Kínából és az Egyesült Államokból érkeznének. Németország és Finnország azonban jó példát mutathatnak, hogy az ipari IoT területén Európa legyen a nagyhatal...
A Sesame okoszárja, valamint az intelligens városok kiépülése egyaránt jól példázza, milyen változatos felhasználási módjai léteznek a Tárgyak Internetének.
A folyamatos igényünk a csatlakozásra már túlmutat az okostelefonokon és tableteken az összekapcsolt eszközök szélesebb skálájára. Ezek a tárgyak – amelyeket IoT-ként emlegetnek – kommunikálnak egymással, folyamatosan rákapcsolódnak a hálóra, hogy ad...
A hálózatba kapcsolt tárgyak segítségével a gyártók, kereskedők olyan bepillantást nyerhetnek a fogyasztói szokásokba, amelyekre eddig nem volt lehetőség.
Az internetre csatlakozó készülékek segítségével a vállalkozások jelentősen javíthatják termelékenységüket, az intelligens berendezések ugyanis saját maguktól jelzik azt, ha javításra szorulnak, így az időben elvégzett karbantartási munkálatokkal kom...
A marketingszakemberek jobban pozicionálhatják reklámkampányaikat, és megítélhetik, hogy sikeresek voltak-e a hirdetéseik.
Azoknak a vállalkozásoknak, amelyek a Dolgok Internetére épülő fejlesztésekre adják a fejüket, érdemes előre gondoskodniuk a rendszerek biztonságáról, és pontos mérőszámok alapján értékelni az elért eredményeket.
Mielőtt a Dolgok Internetére épülő fejlesztésbe vág bele, érdemes konkrét IoT-hez kapcsolódó stratégiát kidolgoznia, de meg kell azt is határozni, hogy pontosan milyen új információk szolgálják a cége fejlődését, majd alaposan megszűrni az intelligen...
A vállalatoknak meg kell birkózniuk a céges hálózatokra nehezedő pluszterheléssel, amelyet a világhálóra csatlakozó készülékek jelentenek, emellett az adatvédelmi és biztonsági kockázatokat is kezelniük kell.
A Gartner piackutató cég alelnöke szerint az adatok a 21. században legalább annyira értékessé válnak, mint az olaj, azonban tudni kell azt, hogyan érdemes összegyűjteni és felhasználni az információkat.
Az internetre kapcsolódó készülékek körében "bábeli zűrzavar" uralkodik, a különböző gyártók ugyanis eltérő szabványok alapján fejlesztik ki a termékeiket, ráadásul komoly kérdést vet fel, hogy kinek a tulajdonába tartoznak az eszközök által összegyű...
A vállalatoknak hosszú távra kell tervezniük, és tudatosítaniuk kell, mekkora jelentősége van az IoT-hez kapcsolódó eszközökből származó információk elemzésének.
A Dolgok Internetére kapcsolódó készülékeknek köszönhetően a vállalkozások számottevően javíthatják hatékonyságukat, automatizálhatják a munkafolyamatokat, ráadásul korábban elképzelhetetlen mennyiségű, valós idejű adatot gyűjthetnek a felhasználókró...
A Hívatlan vendégek egy olyan rövidfilm, amely egy idős férfi ambivalens érzéseit mutatja be okosotthonával kapcsolatban.
A világhálóra csatlakozó készülékeken keresztül áramló személyes adatok potenciális támadási felületet jelenthetnek a hackerek számára, miközben a modern eszközök idővel az ügyfélszolgálatosok feladatainak egy részét is átvehetik. ...
A fejlesztések megkezdése előtt a cégeknek pontosan el kell dönteniük, milyen készülékeket csatlakoztatnak a világhálóhoz, és mihez kezdenek a begyűjtött, nagy mennyiségű adattal.
A Dolgok Internetén keresztül egymáshoz, illetve a világhálóhoz kapcsolódó készülékek idővel részben vagy teljes egészében átvehetik az ügyfélszolgálati dolgozók szerepét és feladatait.
Amennyiben kérdései vannak, vagy egy konkrét problémára keres megoldást, a Vodafone IoT-szakértői rendelkezésére állnak. Lépjen velük kapcsolatba!