Adatvezérelt vezetői képzést indít a Spark Institute
Adatvezérelt vezetői képzést indít a Spark Institute
2017. október 05.
A Big Data által támogatott kifinomult döntéshozatal komoly lehetőségeket jelenthet a cégek számára, ám fontos, hogy a szakemberek ne csak jövő időben gondolkodjanak az innovatív technológiákról, hanem mielőbb elkezdjék a felkészülést.
A teljes adást itt hallgathatja meg:
Az adatvezérelt gondolkodás elsősorban azt jelenti, hogy a cégvezetők, üzleti döntéshozók a valós időben gyűjtött tömeges adatokat is minél inkább figyelembe veszik a munkájuk során. Így például az adatelemzések segítségével is automatizálnak és hatékonyabbá tesznek olyan folyamatokat, melyek eddig nem a legoptimálisabban működtek.
A Spark Institute at IBS vezetőképző intézet egyik célja, hogy adatvezérelt képzésüknek köszönhetően a résztvevők még többet megtudjanak a Big Datáról, az adatalapú stratégiaépítésről, de arról is, hogy a mesterséges intelligenciát miként kamatoztathatják az üzleti életben. Frankó-Csuba Dea, az intézet CEO-ja a Trend FM műsorában beszélt a technológiában rejlő kihívásokról és lehetőségekről.
Hiányos infrastruktúra, kevés szakember
Az intézet vezetője szerint egyelőre két fő akadály áll az adatvezérelt gondolkodás elterjedésének útjában. Az egyik, hogy a legtöbb vállalat jelenleg olyan eszközparkkal működik, amely még nem a Big Data világára lett kitalálva, tehát sem kapacitásban, sem rugalmasságban nem tud elég gyorsan alkalmazkodni a technológiai lehetőségekhez. A másik nehézség, hogy sokszor hiányzik az a friss és új tudás, mely magához a „Nagy Adathoz”, az elemzésekhez, a mesterséges intelligenciához, a speciális algoritmusokhoz, valamint a hardver- és szoftverkörnyezethez szükséges.
Ezekre a kihívásokra nem jelent azonnali megoldást az éveken belül érkező 5G hálózat sem, sőt ebből a szempontból még inkább rávilágít az eszköz- és szakemberhiányra. „Mindenki érzi, hogy aki elsőként és legügyesebben lesz úrrá az adatokkal kapcsolatos kihívásokon, az komoly piaci előnyre tud szert tenni. Egyrészt azért, mert a Big Datát használó cégek az optimalizált folyamatoknak köszönhetően alacsonyabb költségekkel tudnak majd működni, másrészt pedig a prediktív analitikai modellek olyan új szegmenseket jelezhetnek előre a saját piacukon, amelyekről korábban sem ők, sem a konkurencia nem tudott” – magyarázta Frankó-Csuba Dea.
A Data-driven Leadership adatvezérelt képzést október 12-13-án tartják. További részletekért hallgassa meg az M2M Zóna műsorát!