A futárral is kommunikál a Nest okoscsengője

A futárral is kommunikál a Nest okoscsengője

A futárral is kommunikál a Nest okoscsengője

biztonság

1 perc

Fejlett személyazonosító- és arcfelismerő funkció teszi biztonságosabbá az otthont.

Az eddig elsősorban intelligens termosztátjairól és más csatlakoztatott otthoni készülékeikről ismert Nest már 2017-ben bejelentette, hogy okoscsengővel rukkol elő, a megjelenés időpontját azonban sokáig jótékony homály fedte. Korábban csak annyit lehetett tudni, hogy a termék valamikor 2018 elején érkezik, majd a tavasz elején jutottak el abba a szakaszba, hogy a Nest Hello kereskedelmi forgalomban is kapható.

A beépített, 160 fokos látószögű objektív HDR HD videó minőségben képes rögzíteni, hogy ki áll éppen a bejárati ajtónál. A 4:3-as képaránynak és a széles látószögnek köszönhetően pedig nem a hagyományos, keskeny nézetben láthatók az ajtó túlsó felén rögzített felvételek.

A csengő Bluetooth LE segítségével csatlakozik a tulajdonos okostelefonjához vagy táblagépéhez, aki ezeken az eszközökön keresztül tarthatja szemmel az érkezőket. A tulajdonos akár kommunikálhat is vendégeivel, mivel a Nest Hello – az ilyen típusú intelligens eszközökhöz hasonlóan – beépített hangszóróval és mikrofonnal is rendelkezik.

A „szundi” üzemmódnak köszönhetően beállítható egyfajta „ne zavarjanak” állapot, ami egy ajtócsengő esetében elsőre talán kissé szokatlannak tűnhet. A „gyors válasz” funkcióval pedig előre rögzített üzenetben lehet értesíteni például a futárt, hogy legyen szíves a kiszállított csomagot a küszöbön hagyni.