Az Ikea is beszáll az otthonautomatizálásba

Kapcsolódó cikkek

Az Ikea is beszáll az otthonautomatizálásba

Az Ikea is beszáll az otthonautomatizálásba

energia

3 perc

A nemzetközi bútorgyártó óriáscég saját fejlesztésű, távvezérelt világítási rendszerrel rukkolt elő, amely ráadásul árban jóval kedvezőbb, mint a versenytársak hasonló termékei.

Nem ez a svéd vállalat első kísérlete az okostechnológiával: három éve még csak motivációs tükröket is bemutattak, mely néhány kezdetleges szenzor és egy tükröződő képernyő segítségével bókolt a felhasználóknak. Később vezeték nélküli töltést is biztosító bútorokat is árultak, most azonban előálltak az első, valóban intelligens otthoni berendezésükkel.

Intelligens otthon egy lépésben

A kollekció a Trådfri nevet viseli – ez svédül annyit jelent, hogy „vezeték nélküli” –, és a benne foglalt termékek az otthoni okosvilágításért felelnek. Megtalálható a készletben egy internetre csatlakozó központi egység, különböző méretű és foglalatú LED-izzók, de helyet kapott egy mozgásérzékelő szenzor és egy nem éppen szokványos vezérlő is. Az alapcsomag (mely tartalmaz egy központi egységet, egy távirányítót és két izzót) átszámítva körülbelül 24 ezer forintba kerül, ami jóval kedvezőbb ár, mint a piacon kapható hasonló megoldások.

A világítótestek természetesen a LED-technológiában rejlő mindenféle lehetőséget ki tudják használni: színváltásra és a fényerő változtatására is képesek, az internetre csatlakozó központi hub segítségével pedig automatikusan is működnek ezek a funkciók, vagy akár közvetlenül reagálhat arra a rendszer, ha egy bizonyos felhasználó belép a szobába.

Ráadásul az Ikea nem csak egyszerű, foglalatokba illeszthető, hagyományos izzókat lecserélő darabokat gyárt. A cég svéd nyelvű honlapján már látható például egy LED-panel is, mely a falra szerelve adhat fényt, valamint egy úgynevezett „világító ajtó” is, amely alapesetben szimpla tejüveges szekrényajtónak tűnik, felkapcsolva viszont akár az egész konyhát is bevilágíthatja. Az előbbi termékekből is jól látható, hogy miként tud a cég előnyt kovácsolni abból, hogy sokféle moduláris termékcsaláddal rendelkezik. A vásárló ugyanis idővel várhatóan ezek mindegyikét felokosíthatja távvezérléssel, viszonylag alacsony költségráfordítással.

A vezérlőegység, ahogy említettük, nem éppen szokványos: a hokikorong formájú készülék valójában egy fényerősség-szabályozó, mely rögzítés és gombok nélkül képes ellátni feladatát. Ahogy azt a humoros reklám is illusztrálja, elég csak a korongot felemelni a levegőbe, tekerő mozdulatokat kell tenni, és a lámpák azonnal reagálnak a parancsra.

Összességében tehát úgy tűnik az Ikea otthonautomatizáló készlete nem feltétlenül a funkcionalitását tekintve számít forradalminak, hanem sokkal inkább az ár szempontjából. Egyelőre a készlet csak egyes európai országokban (Svédországban, Csehországban, Olaszországban és Belgiumban) kapható, azonban hírek szerint idén tavasszal további piacokon is megjelenik majd.

Forrás: The Verge